Budai Viktória és Salga Máté: Nézőpontok (2018.07.28.-2018.08.10.)
Budai Viktória munkái arra utalnak, hogy a nyilvánvalón túl az
emberalkotta világ összefüggései megérthetőek és átélhetőek.
Kísérletezik az anyag felületének impresszionisztikus vibrálásával. A
megformált fém szilárdsága megmarad, miközben szinte üveghatást ér el
a sugarak játéka a felületen. A fotószecesszió hatása mutatkozik meg
vizes felületeinek szokatlan tükreiben. A strukturált felszín
különféle megjelenítéseivel a valóságos rétegeket úgyszólván
titkosítja, miközben percepciónkat teszteli.
Salga Máté fekete-fehér világa az épített városi környezet konstruktív
arculatát ragadja meg. Főként analóg technikát használ, amely technika
magában hordozza a homogén síkokkal építkező építészet redukcióra
törekvő jellegzetességeit. A megjelenő emberi alakok oldják a tér
szigorúságát és egyben mutatják az alkotó érdeklődését. A zártságból a
fényképész kilép az utcákra, terekre, reflexióit tágítja.
Az alkotók arra inspirálják a nézőt, hogy a keményebb absztrakt és a
lágyabb organikus formák két távoli pontját hangtalan urbanizációs
meditációval kössék össze önmagukban.
Karen Arutyunyan: Emlékek színei (2017.11.20.-2017.12.02.)
Karen Arutyunyan - Deti Picasso, Wattican Punk Ballet projekt által ismert zenész,
új oldalát mutatta meg festőművészként. A stílusa – figuratív és absztrakt festészet kombinációja.
Munkái tele vannak fénnyel és örömmel. Karen nagyon ügyesen használ fényt és árnyékot, színeket és árnyalatakat,
beemeli a nézőt a harmónia és teljesség világába. Ugyanazokat az érzéseket élték át korábban az ő zenejének a hallgatói.
Egyes munkáiban a gyerek szemeivel látjuk a világot, másokban pedig az örmény gyökereinék a poetikáját érezzük.
Gyapjas Anikó: Találkozások (2017.03.11.-2017.03.24.)
"Egy ól ajtajával kezdődött. A hét kivágott, roncsolt, ablaknak tűnő kis lyukkal és a tetején szétmállott csúcsos deszkával maga a Kékszakállú herceg vára állt előttem. Később a Duna parton már keresve találtam rá a különböző létformákra. Uszadékfákból, téglákból, kövekből és rozsdás fémekből kezdtem el szobrokat építeni.
Fa, kő, fém a víz elemmel találkozva. Hordalékanyagok vagy sodralékok. Ezek a tárgyak részben egy időben ugyanabban a térben vannak. Az idő megjelenik a szobrok minden egyes részében különböző életük folyamán, de nem tudni mennyi idősek, mikor kerültek éppen oda, mi történt velük. Kiemelem ezeket a tárgyakat a környezetükből és új megnyilvánulást hozok létre. Így születnek a különböző elemekből az összetett formák.
Zhao Wenjie: Az úton (2016.11.26.-2016.12.16.)
„Göröngyös utazás ez, de a fény mindig tovább és tovább vonz engem, és ez csodás érzés!”
Horváth Orsi: Shine and Shinability (2016.09.23.-2016.10.14.)
A paparazzi képeket 2010-ben kezdtem el festeni. Akkoriban nem fogalmazódott meg bennem, hogy mi az, ami miatt esztétikailag érdekelnek ezek a képek...
Roberto Fontana és Davide Mezzatesta: Mezzafontanizmus (2016.06.03.-2016.06.17.)
A két művész alkotásai teljesen külön világot képviselnek stílusban és formai jegyekben is, festészetük azonban hasonló kérdéseket vet fel......
Bullet Shih: Tuplets (2016.05.12.-2016.05.26.)
Bullet Shih a mindennapi benyomásait szimbólumokká emeli, azok mibenlétét – belső elemeiket, pedig expresszív gesztusokkal tölti meg....
Zawar Collective: Image Transformers (2016.04.26-2016.05.10)
A ZAWAR Collective művészei a digitális média képi világából inspirálódva idéznek, transzformálnak és kollázsolnak. A digitális nyersanyag sokszor maga a téma is egyben...
Konkoly-Thege György: Isztambul (2016.04.07-2016.04.21)
Konkoly-Thege mindent megörökít, ami az utazó ember számára érdekes lehet, felébresztve bennünk is az örök kíváncsiságot más kultúrák megismerése iránt. A gazdag történelmű városból a jelen kivonatát láthatjuk, az életet ebben a gyönyörű és különleges építészeti térben.
Nicoló Bottalla: Esszenciák / Essenze (2016.03.04-18.)
A kiállított festmények sűrítmények, kivonatok, csak az alapvető lényeget ábrázolják, a figyelem, a fókusz és az érzések elterelésére alkalmas kiegészítők nélkül
Duliskovich Bazil, Horváth Orsi, Jauernik Zsóka, Nicoló Bottalla, Szemán Viktória, Zsilka Dávid - Deficit (2015.12.18-2015-12.30)
Beszorított létezés, frivol testélmény, poszt-apokaliptikus tájkép, társadalmi kommentár, a színek deficitje, érzelmek dekódolása, a fél-egész viszonya, a fény áttetsző sejtése...
Konkoly-Thege György: 16 kép a "Kirakat" című kiállítás anyagából (2010.12.17-2010.12.23)
Képek Megnyitó Életrajz Konkoly-Thege György közgazdász, utazó – fotósSzemélyes adatok Születési hely és idő – Pécs, 1957 Június 11.——————————————————————————–Kiállítások (nem teljes lista) 1978 Pécs 1994 Budapest, Hotel Hilton 1995 Budapest, Hotel Korona 1996 Budapest, Közép Európai Egyetem központi épület Budapest, Közép Európai Egyetem Kerepesi úti épület Veszprém Pécs, Művészetek Háza Szentbékkálla 1997 Budapest, Postabank Értékpapír […]
Igor és Iván Buharov kísérleti filmjei (2010.12.09-2010.12.17)
Videók Hotel Tubu Egyvezérszavas védelem Életrajz A művészekről Ivan Buharov – Hevesi Nándor 1974, Hajdúnánás 1993 – 1997 Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Rajz – vizuális kommunikáció szak Igor Buharov – Szilágyi Kornél 1971, Budapest 2004 – 2010 Magyar Képzőművészeti egyetem, Intermédia szak “1994-ben a képzőművészet mellett kísérleti film és zene készítéssel kezdtünk el foglalkozni Igor […]
Nagy Márton & Nagy Áron- Super Channel Brothers (2010.11.11-2010.11.25)
Képek Nagy Áron Nagy Márton Megnyitó Sajtó
Fiatal médiaművészek alkotásai Fábián Zsolt és D .Nagy Mátyás (2010.10.17-2010.10.30)
Fábián Zsolt filmjei (Eszterházy Károly főiskola hallgatója) A Gazda: 16:51’, 4:3, PAL Gazda Bence nagyon sokszínű ember. Zenetanár a Lauder Zeneiskolában, játszik a Budapest Klezmer Bandben, és a Quimbyben is vendéghegedűs néha. A film betekintést enged Bence zenei tevékenységébe, és magánéletébe is. Az én falum: 3:40’, 4:3, PAL Verses adaptáció Bujdosó Miklós verséből. Próbafelvétel: 11:00’, […]
Az agyagtól a képig/ From ceramic to painting (2010.06.17-2010.06.25)
A művész kezében a nedves, megmunkálásra váró agyag olyan, mint a gyermek kezében a vizes homok. Hivogatja, hogy ujjait belemélyessze, csapkodja, gyúrja, pörgesse, felhúzza, simogassa, majd kitegye a napra a maga sárpogácsáját. Formáz téglát, követ, edényt, a legkülönfélébb tárgyakat, eszközöket és embert, ahogy Isten tette. Cserép, kerámia, majolika, terrakotta, mázas, kétszer égetett, öntött, korongolt, karcolt, […]
Nicolo Bottalla - Continuum (2010.03.29-2010.04.09)
A képeim alkotását a tudásvágy, a véget nem érő kutatás hajtja, ami az emberi forma mélyreható vizsgálatában merül el, hogy én is a kép tárgyiasított alanyává válhassak. A jelnek számomra nem csak stilisztikai, hanem az idővel változó értéke van. Az alkotásaimhoz oly fontos kézmozdulat a tudás, az anyaggal és a megjelenítő alannyal kapcsolatos tapasztalat szinonímája. […]
Mécs László előadása - A hazai szikláktól a himalájai hegyóriásokig (2010.03.03)
„Citius, altius, fortius!“ Az immáron több évszázados múltra visszatekintő alpinizmus nagy utat tett meg a kezdetektől napjainkig. Az első időkben még azon alapvető cél vezérelte a hegymászókat, hogy a legegyszerűbb úton feljussanak a csúcsra. Persze akkoriban már maga ez a fölvetés is igen haladó gondolkodásmódot igényelt, hiszen az égi szférákba merészkedni – talán Ikarosz balul […]
Dénes Ágnes Dóra- Bullet Shih - Egy helyen, egy időben/Same time in the same place (2009.12.18-2010.01.08.)
Amikor egy gyerek egyhelyben forog maga körül gyorsan és folyamatosan, – ahogy mi is tettük egykor – csak úgy tudja elkerülni a szédülést, hogy egy pontra szegezi a tekintetét. Önmagunkban „sörizni”, – ahogy a 80-as években mondták – akkor a legélvezetesebb, amikor rajtunk van egy bő pörgős szoknya melyben hirtelen egy romantikus pillanattól felhevülve virágszálnak, […]
T. Horváth Éva - Arcok /Faces (2009.11.27-2009.12.11.)
Születésünk óta arcok vesznek bennünket körül. Barátságosak, mérgesek, szeretők, kíváncsiak, közömbösek. Körülvesznek, várnak tőlünk valamit, függünk tőlük, értjük és félreértjük őket. Arcunk, mimikánk segítségével irányunkba szeretnénk hangolni, vagy távol tartani némelyiket. A képekkel bevéssük, kiírjuk, áthangoljuk, értelmezzük, megőrizzük a külső – belső arcot. Így rakódik egymás mellé, majd egymásra és lesz egyre hasonlóbb saját magunkhoz a kép. […]
Kovács Dávid, Pap Ramóna, Trellay Lóránt - Hajnal/Dawn (2009.10.02-2009.10.16.)
A hajnalt mi az első közös kiállításunk jelzőjeként használjuk. Természetesen mint jelző olyan értelemben szerepel munkáinkban, mint az etnikai hovatartozás nélküli barátság vagy hogy egy átlagember mindennapjaihoz hozzátartozó, legelső magával való szembesülés milyen formában jelenhet meg a művészetben. Szeretnénk ha a befogadó a mindenkori és minden értelemben vett hajnali szemével tekintene ezekre a munkákra, és […]
Fábián Zoltán - Festmények az újonnan feltárt vályogtégla szentélyből (2009.05.21)
2008-ban a thébai magyar ásatások 25. évében a thébai temetőben, az El-Hoha dombon egy vályogtéglából épült, festményekkel díszített halotti szentély maradványai kerültek elő. A szentélyt az Újbirodalom, a 18. Dinasztia /Kr.e.15.század/ idején építették. A festmények egyrészt áldozatvivőket, másrészt az ugynevezett mindennapi élet jeleneteit, sörkészítést ábrázolnak. Korábbi tanulmány letöltése a témában(2,4MB PDF formátum)
Dvora Bochman - Új munkák /New works (2009.03.27-2009.04.10.)
My stay in Budapest was a result of a result of a work offer my husband accepted. It was clear to me that I should integrate in the place. Volunteering to the docent program of the Friends in the fine art museum enabled me to find a place near to my heart. Since we returned […]
Horváth Orsolya - Emberi/Nem emberi (2009.02.02-2009.02.13.)
Képek Életrajz ISKOLÁK 2003 – 2008 Magyar Képzőművészeti Egyetem, festőszak, mester: Halász András 2007: Universidad de Politécnica, Bellas Artes, Valencia, Spanyolország 1998 – 2003 Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola, festőszak DÍJAK 2008: Kőrősfői Krisch Aladár Díj 2007: Hatvani Portrébiennálé, Bronzdiploma ÖSZTÖNDÍJAK 2007: Erasmus/Socrates ösztöndíj, Valencia, Spanyolország Education 2003-2008 Hungarian Academy of Fine Arts (MKE), painting department. Tutor: […]
Rajcsányi Artúr - 28 nap múlva (2008.11.14-2008.11.28.)
Képek 28 nap múlva 28 nappal később tértünk vissza Zátonyival. Addigra már az egész város kihalt. Néhány túlélő elmondása szerint ismeretlen vírus pusztított a környéken. A fertőzötteket először a szemükről lehetett felismerni – a zavaros tekintetet azonnal követte a zombivá válás. Egyre többször figyeltük gyanakodva egymást – Vajon minket is megfertőzött? Később rájötem zavaros tekintetünk […]
Szabó Eszter - Finomfőzelék (2008.10.10-2008.10.24.)
Szabó Eszter munkái többnyire vékony, áttetsző anyagokra festett olaj, vagy akvarell képek, illetve rövid, loopolt videó munkák. Az emberi esendőséget, a hétköznapi élet kis kínjait, és az emberek vágyait, ezek eredetét és lenyomatait kutatja. Az alkotói folyamat legnagyobb részét apró megfigyelések képezik. „Idomok” c. három csatornás videó munkája, és kis gumira festett képeiből készített […]
A12-The12 (2008.06.05-2008.06.20.)
A12 / The 12 Ők 12-en, a világ különböző pontjairól érkezett művészek. Mint valami különleges új telepesek fedezik fel élhetetlennek hitt városunkat, vele történelmünket és önmagunkat sajátos nézőpontjukból, okos távolságtartással, mégsem hűvös kívülállással. The 12 of them are artists who came from different spots around the world. Like a special breed of colonists they are […]
drgyöngy - Táguló küzdőtér (2008.03.07-2008.03.28.)
A kétféle látással áldott-vert emberfaj vaksin és értetlenül botorkálva keres, kutat, sorozatosan beleakad a csapdákba, Münchausent utánozza, de nem tanul belőle, újra ugrik, vagy csak véletlenül belesétál, feladja vagy az örök újrakezdők táborát erősíti. Nem logikus, hogy a mindkét eszközzel ”megkínált” alany gyakran rosszabb eredményt produkál, mint azon embertársunk, akinek csak az egyik adatott. A […]
Lado Pochkhua - A melankólia anatómiája (2008.01.25-2008.02.08.)
You do not often hear an artist admitting that the title he or she has chosen for an exhibition sounds pretentious, but that’s exactly how the Georgian artist describes the title of his show
Szikra Ágnes- Fény (2007.12.15-2008.01.15)
Ami a föld alatt van, ahhoz a hideget, a sötétséget társítja képzeletünk. Egy kiállítás a homályos alagsorban a fényről, na ez aztán kicsapja a biztosítékot. Oda se neki! Szikra Ágnes nem fél a sötétben, mert énekel, vagyis fest. Megcsinálja magának a fényt. Elképzelem, amint talán éppen egy másik pince mélyén kotorászva hirtelen rábukkan a rég […]
Márton László- Álom a messzeségben (2007.11.19-2007.12.05)
Gyermekkoromtól kezdve folyamatosan a képzőművészet valamely ágával foglalkoztam. Így ötven év magasából visszatekintve számomra is meglepő ezirányú makacsságom. A színek számomra rejtélyes világa oly erősen hatott rám, hogy tizennyolc éve az önmenedzselést is mellőzve e még közel sem teljesen felfedezett terület kutatásába merültem el. Az ember egy ilyen területen “vékony” bizonyosságokkal találkozik, nagy bátorság kell […]
Konkoly -Thege György - Nyugat Szahara (2007.10.30-2007.11.15)
Képek Életrajz Nyugat-Szahara – Western-Sahara Konkoly-Thege György közgazdász, utazó – fotós Személyes adatok Születési hely és idő – Pécs, 1957 Június 11. ——————————————————————————– Kiállítások (nem teljes lista) 1978 Pécs 1994 Budapest, Hotel Hilton 1995 Budapest, Hotel Korona 1996 Budapest, Közép Európai Egyetem központi épület Budapest, Közép Európai Egyetem Kerepesi úti épület Veszprém Pécs, Művészetek […]
Fábián Zoltán egyiptológus vetítéssel egybekötött előadása a thébai feltárásairól (2007.10.26.)
Fábián Zoltán egyiptológus vetítéssel egybekötött előadása a thébai feltárásairól
Szőke Gáspár - Lángoló Dimenzió (2007.10.08-2007.10.25)
Sorozatot indítunk végzős illetve 5 éven belül végzett fiatal alkotók bemutatására, egyéni kiállítás keretében. Ők azok, akik nemcsak szemtelenül fiatalok,de szemtelenül tehetségesek is és ezt folyamatosan bizonyítják munkáikkal. Szőke Gáspár a Képzőművészeti Egyetemen Tölg-Molnár Zoltán festőosztályának végzős hallgatója. Több jelentős csoportos kiállításon vett részt , díjakkal is szerzett már elismerést. Tudatos, jól átgondolt kísérleteiben a […]
Bazil Duliskovich (2007.06.02-2007.06.15)
Képek Életrajz Duliskovich Bazil, born in 1969 in Ukraine. In 1991 he moved to Hungary, where he finished his art studies at the Hungarian Academy of Fine arts. Now he lives and works in Budapest. 1969-ben Ukrajnában született. 1991-ben költözött Magyarországra, ahol festődiplomát szerzett a Képzőművészeti Egyetemen. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. Fontosabb egyéni és […]