Gyermekkoromtól kezdve folyamatosan a képzőművészet valamely ágával foglalkoztam. Így ötven év magasából visszatekintve számomra is meglepő ezirányú makacsságom.
A színek számomra rejtélyes világa oly erősen hatott rám, hogy tizennyolc éve az önmenedzselést is mellőzve e még közel sem teljesen felfedezett terület kutatásába merültem el.
Az ember egy ilyen területen “vékony” bizonyosságokkal találkozik, nagy bátorság kell ahhoz, hogy a sok ócskaság közül valamit kiemeljen és bemutassa.
Most is éppen ebbe a képtelen dologba vágok bele, s ha a nézőnek szerencséje van, a sok lim-lom között talál valami kedvére valót, amiért érdemes volt kimozdulni.

Márton László

Képek

Életrajz

1987-ben egy olyan képi nyelv kutatásába kezdtem, melyben a tudati megközelítéssel teljesen egyenrangú szerepet kapnak a szín-formaviszonyok tudattal felfoghatón túli jelentései is. Úgy érzem, szükség van eme erők maximális kihasználásához arra, hogy még árnyaltabban lehessen két dimenzióban visszaadni négydimenziós élményeinket, az önmagát kutató ember lelki visszhangjait.

Az ember bárhol találkozhat olyan színharmónia töredékekkel, melyekre könnyen rezonálhat, csupán a megfelelő közeg hiányzik érvényre juttatására (egy vegyes virágözönben sem bontakozhat ki egy virág a maga teljében).
Ahogyan minden gondolat esszenciáját filozófikus megközelítésből akár egy vastömbből is ki lehet bontani, a színekből is ki lehet bontani érzelmi skálánk teljes spektrumát. Ennek ma inkább lehetőségei tárulnak elénk, mint annak határai.

Ahogyan a hét hang csodálatosan képes mindig megújhodva lelkünkhöz szólni, a színek is képesek a legkülönfélébb rezonanciákat bennünk előidézni.
Minél jobban bírjuk e nyelvet uralni, annál szélesebb tartományban lehet kapcsolódásunk a tudatalattinkkal, annál gazdagabb élményekben lehet részünk.

Egy dallamnak fizikailag konkrét formához nem kell kötődnie úgy, mint ahogy egy szín elsődlegesen mindig egy tudatilag is jól megközelíthető formához kötődik. Mégis lehetséges egy olyan lelkileg erős színhatás, mely révén a tudati felismerés csupán irányt, testet ad a kép „zeneiségének”. Ez az irány izgat a legjobban, miközben hagyom a mindennapok apró, számomra felemelő pillanatait is a vászonra kerülni.

Kiállítások

1991. ›Haus der Begegnung‹, München (önálló)
1993. ›Licht und Ton‹, München (önálló)
1993. ›Bad Tölzer Künstlerwoche‹, Bad Tölz
2000. ›Festészet az Ezredfordulón‹, Mûcsarnok, Budapest
2002. ›Gulácsy Lajos emlékezete‹, Szekszárd
2004. ›Táblaképfestészeti Biennálé‹, Szeged
2006. „Az eső éve”, Veresegyház, Átrium Galéria (önálló)
2007. „Madártávlat”, a „GÖMB” éves kiállítása, Gödöllő, Mûv. Ház,
Képeim privát személyeknél, privát gyűjteményekben és különböző Intézményekben (Dresdner Bank,
Lombard Ház) Budapesten, Szegeden, Ulmban és Münchenben találhatóak.

Megnyitó

Tisztelt Látogatók,

néhány napja az erdő mellett sétálva hallottam, ahogy a szél nyikorgatja az egyik fát – úgy tetszett, mintha egy macska nyávogott volna. Egy röpke időre távoli és ingatag területre kalandoztak gondolataim. Egy pillanatra elbizonytalanodtam e misztikával terhes világunkban, majd jólesően arra gondoltam, mennyivel megnyugtatóbb, hogy legalább a színek számomra tapintható bizonyosságként vesznek körül.
Az ember úgy érzi (ott tornyosulnak a lehetőségek) – kifejezni azt az életünkkel párhuzamosan futó, elrejtőző és eltakart szférát – a színeket szinte csak oda kell önteni a vászonra, rájuk lehet bízni az egészet.
De már az első ecsetvonásoknál – ha hagyom a színeket maguktól kibontakoztatni, s amint valami konkrét dolgot szeretnék megközelíteni – rögtön jelentkeznek a nehézségek.
Kandinszkij írta egyszer, a festészet a zenei fázisába érkezett, és valóban talán sohasem lehetne oly közel e két művészeti ág – a festészeté és a zenéé -, mint ma. Szerencsére látni azokat a zenei erőfeszítéseket, melyek közös lelki igényből fakadnak. Ez ad erőt, oly erőset, mint a szerelem. Ahogy egy kőhalom közt szivárog a szél, úgy tűnik el, vagy tör elő a remény.
És ami marad…, az itt látható és hallható Önök előtt.
Most kérem hallgassák meg kedves barátom, Bethlenfalvy Bálint darabját Székely Péter tolmácsolásában, mely ma először szólal meg.
Köszönöm, hogy eljöttek. Érezzék jól magukat.