28 nap múlva
28 nappal később tértünk vissza Zátonyival. Addigra már az egész város kihalt. Néhány túlélő elmondása szerint ismeretlen vírus pusztított a környéken. A fertőzötteket először a szemükről lehetett felismerni – a zavaros tekintetet azonnal követte a zombivá válás. Egyre többször figyeltük gyanakodva egymást – Vajon minket is megfertőzött? Később rájötem zavaros tekintetünk okára…. Nem kevés alkoholt fogyasztottunk azokban az időkben.  

28 days later
I arrived back 28 days later with Zátonyi. For that time, almost everything has died. According to the telling of some survivers, an unknown virus destroyed around here. The infected ones could be recognised by their eyes - the cloudy eyes were immediately followed by the change into zombie. We observed each other suspiciously more and more times - Has it infected us already? Later, I found out the reason for our cloudy eyes... We had a lot of alcohol in those days.  

Once Upon a Time In The South
Nyugaton kezdődött. Zátonyival szarvasra vadásztunk a Colorado alsó folyásánál. Később a vasútvonalak mentén délnek indultunk, kissé melegebb éghajlatra. Rozzant, elhagyott viskókban húztuk meg magunkat, olcsó kocsmákban múlattuk az időt. Emlékszem, egyszer lovakat loptunk a mexikói határ közelében. Éjszaka, hogy ne csapjunk nagy zajt, egymáshoz kötöttük a lovakat, egyiket a másik után. Úgy vezettük őket keresztül a bozóton, egyre távolabb a mexikóiak táborától. Hajnalban vettük csak észre, hogy az utolsó lovat hozzápányváztuk az elsőhöz. Persze egész éjjel körbe mentünk. A mexikóiak meg csak ültek a tábortűz maradványai mellett, és szótlanul néztek. Minket és a lovaikat. Aztán újra a szokásos történet. Az én nyakamban kötél, Zátonyiéban meg én. Szájában harmonika. Sose felejtem el, mennyire hamisan fújta. Akkoriban készültek a képek.  

Once Upon a Time in the South
It began in the North. We were hunting for deer at the lower reaches of the Colorado River. Me and Zátonyi. Later on, we set out for the South along the railway line, seeking for warmer climate. We took shelter in dilapidated, abandoned shanties and revelled in cheap pubs. I remember stealing horses near the Mexican border once. At night, we fastened the horses to each other, one after the other, so as not to make a noise. So did we lead the horses through the scrubs, further and further from the camp of the Mexicans. We recognized only at dawn that we have tethered the last horse to the first one. Certainly we went round and round all night long. And the Mexicans just sit by the remains of the campfire and watched us silently. Us and their horses. Then the ordinary story again. Rope around my neck and I on Zatonyi’s neck. Accordion in his mouth. I will never forget how false he blew it. The pictures were taken in that time.