2009.02.02-2009.02.13.
Horváth Orsolya - Emberi/Nem emberi

 

Orsolya legendája

Ma már senki sem vonja kétségbe az axiómát, hogy az evolúciós lánc utolsó láncszemén az ember egyensúlyoz, kozmikus mértékkel mérve, pillanatnyilag. Az még nem dőlt el tudományos berkekben, hogy a férfi vagy a nő, sőt fellángolni látszik századunkban ismét a vita, ami sokak szerint  az utóbbi javára billenti a mérleg nyelvét. Itt van pl. Günter Grass, szerinte a férfiak elszúrták am blokk a világot, tegyük most már próbára a nőt. Ó szépséges madonnáim! Ez aztán ördögi. A harcos szüfrazsettek ideje lejárt, más a tónus, hangotok áthangolódott a „minden összeegyeztethető” hangzatos szlogenbe becsavarodott modern nő kétségbeesetten sipító magas C-jére, ha a kutya sem akarna észrevenni benneteket. A jelenlét a fontos. Legyetek ott a politikában, nőjjön kecses  lábacskátok a táncparketthez, fakanálhoz  olykor zongorabillentyűkön szaladozó  puha kezecskétek, engedjétek szabadon féktelen vágyaitokat, sikítsatok, karmoljatok, üssetek, öljetek magasztos célokért, s ha itt a perc, védjétek, óvjátok és semmiképpen se faljátok föl magzataitokat, mert az olyan csúnya, állati dolog. Egyszerűbben tehát, lépjetek ki az állatvilágból rögvest, és angyali harsonák kísérete mellett csak a jóféle majomösztöneitek működjenek, de azok aztán nagyon.
Ezalatt a férfiak  töküket vakarva bámulnak a Tv előtt és csak arra az egyre tudnak gondolni,  nem mellesleg eme emelkedett  nők sem képesek kivonni magukat a látvány alól. Elmúlt a vadászösztön, háborúzni sem akarnak, csak azt akarják, azt, azzal a szexin szűzi kis angyallal, aki szabadon engedi féktelen vágyait, karmol, sikít, üt, öl, hogy mosdatlan szájjal, állati vergődésben szabaduljanak ki civilizált létük testbörtönéből együtt, vagy nem. Aztán öblögetnek, mint emberek, szájat, nunát /vagy hogy a f…ba mondják illedelmesen /mert tudatosak, mert emberek. Mitől ember hát az ember és nem otromba állat? Az állat Doktor House írta bestsellerében Hugh Laurieként, hogy a férfiaknak nincsenek igazi céljaik, fel kell világosítanom, hogy az embernek nincsenek, úgy általában. Nem olyan egyszerű ám az, nem  kapható a boltban a csirkeszárny mellé. Ugyanakkor kérdés, mik is ezek a célok? és szükség van-e rájuk? attól válunk emberré, hogy megmásszuk a Nagy Hegyet? vagy csak az út a fontos amit járunk, cipelve magunkkal kiélhetetlen, durva vagy éppen finom ösztöneinket, kezdve fajfenntartásival, zárva kurkászással, óvatos kötéltánc, oly könnyedén megbillen az emberállat.
.  
Horváth Orsolya nem erről beszél. Erről én beszélek, akit kilökött gondolkodási sémáim és emberi szerepeim nagyjából bevált összkomfortjából, amihez persze magamban rögtön forrón gratuláltam neki mintegy ösztönösen.
Ő ezt sem akarja, nem célja a szellemi mozgósítás. Szépen kipakolja a szétszabdalt-összerakott- kibelezett testrészeit, torzóit ama sárból gyúrt tökéletesnek, léleklehellte tudatalattijába begyömöszkölt ezerféle gazsággal. Jungot idézi, és én a fehéren világító gipszlenyomatokból, amit nem átallott saját testéről levenni, próbálgatom magamban kirakni azt a másik embert, következésképp a Jung-félét, az önmaga előtt is ismeretlent. Ecce homo, ecce majom. Béklyó-e az ösztön, vagy felszabadító erő, a túlszabályozott ember menedéke, amibe örökké alámerül? Ember vagy majom? Majom vagy ember? (És zárójelben újra, hogy a férfi nem nő? És a nő nem férfi?)

Horváth Orsolya festő, de hogy dadaista elődeihez hűen végleg lemondott-e a festésről, vagy  egy életszakasz kifejezésének különös tárgyalkotó gesztusait, a fiatal művész provokatív kísérletét látjuk a néhol eltompult kánonnal szemben, gondolom még nem dőlt el. A Dada szellemében fogant és a közelmúlt párizsi élményeinek hatására megszületett installációkból, szobrokból, fotókból összeállított mostani kiállításának befogadásához a duchamp-i megközelítés használható eszköz, ennek egyik hatásos utalását a galéria teréhez komponálta a művész. Kukucskálás közben jól elszórakoztunk, felháborodtunk, prüszköltünk, zavarunkban elfordítottuk a fejünket, kilestük a bennünk szunnyadó nem emberi erőket, sőt biztosan akadt köztünk olyan is, aki a nyilvánvaló szándék ellenére, túl komolyan véve ösztönlétünk megnyilvánulásait, önvizsgálatot tartott, amitől magam is mindenkit óva intek. A játék bár humoros, azért veszélyes, csak felnőtteknek!  

SzGy