Ami a föld alatt van, ahhoz a hideget, a sötétséget társítja képzeletünk. Egy kiállítás a homályos alagsorban a fényről, na ez aztán kicsapja a biztosítékot. Oda se neki!
Szikra Ágnes nem fél a sötétben, mert énekel, vagyis fest. Megcsinálja magának a fényt.
Elképzelem, amint talán éppen egy másik pince mélyén kotorászva hirtelen rábukkan a rég elfeledett fényecsetre, megfogja és a zajos, büdös, kutyapiszkos, szemetes nagyvárost szépen átfesti szívet melengető, barátságos, fényárban úszó metropolisszá, megtanítva az Ő városának, amit Moszkva, Berlin, New York vagy Prága már régen tud, hogy a világ közepe.
Különleges élményt nyújtanak képei, ami éppen a trendi témaválasztás elutasításából fakad. Könnyen megcsúszhatna egy fénynyalábon, ha bravúros technikai tudása nem párosulna remek egyensúlyérzékkel, mellyel magabiztosan kerüli ki a turisztfestészet pénzcsináló, hívogató tartományát, ugyanakkor jól tudja, hogy kockázatos, amit vállal, de tudja azt is, hogy komoly eredmény csak nagy kockázattal érhető el. Bátor művész, kockáztat tehát és nyer. A nagyvárosok unalomig csodált üres by night-jait átlényegíti festményeiben egzotikus „örömtanyákká”, ahol alkohol vagy drogmámor nélkül is könnyű és boldog a lélek, a szépség összesűrűsödik, aranyfolyammá duzzad a fény. Így aztán nincs is abban semmi csoda, ha még Nils Holgerson is feltűnik a pesti égen.
Néha aztán elege lesz az urbanizált álomból, ilyenkor visszafordítja a vadlúdrepülőt és Holgersonékkal ő is elrepül, „haza”, a Balti-tenger hűvös vizéhez, mert hiszen otthon van mindenütt, az életben és a festészetben egyaránt. Érzékenyen megfestett vízbuborékjai, finomak és áttetszők, mégsem pukkannak szét, gurguláznak a tenger hullámain, mint egy elvágyódó sóhaj oda vissza.
Bátor és érzékeny. E két jelző jut elsőként eszünkbe képei láttán és nekünk is a bátorságunkat és érzékenységünket kell előhívnunk önmagunkból, hogy előítéleteinktől megszabadulva tudjunk elmerülni merész vállalkozásában.
Under ground: our imagination associates cold and darkness to it. An exhibition about light in the dim basement, that’s a bit steep! But never mind! Agnes Szikra is not afraid in darkness cause she is singing, that is to say: painting. She creates the light for herself.
I imagine her delving in another cellar, suddenly tumbling on the lightbrush forgotten a long time ago, taking it and painting the noisy, stinky, trashy capital into a heart-warming, friendly, shining metropolis, theaching her city something that Moscow, Berlin, New York or Prague already knows: to be the middle of the world.
Her paintings provide especial experiences arising from the rejection of stylish subjects. She could easily slip on a shaft if her brilliant technical knowledge wouldn’t couple with a perfect sense of balance helping her to confidently avoid the inviting, money-making range of touristic painting, knowing at the same time that it is risky what she undertakes and also knowing that there is no significant result without taking a risk. She is a brave artist, taking risks and winning. Empty bynights of big cities admired to death are transformed into egzotic spaces in her paintings where the soul can be easy and glad without alcohol or dugs, beauty is condensed, light is risen into a golden stream. Accordingly it is not miraculous if even Nils Holgersson appears on the sky of Budapest.
When she gets bored of urban dreams she turns the wildgoose-plane back and flies „home” with Holgersson to the chilly waters of the Baltic sea, as she is at home everywhere, in life as well as in painting. Her bubbles painted with sensitivity, soft and transparent, still not popping but rolling on the waves of the sea like a sigh of dreams about far-away lands, back and forth.
Brave and sensitive. These two attributes appear first at the sight of her paintings and we also need to recall our courage and sensitivity to be able to leave our prejudice behind and submerge in her brave venture.
SzGy
Képek
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
|
Életrajz
Szikra Ágnes
Fény / Shine
Szikra Ágnes született 1975. november 6-án Budapesten.
Válogatott egyéni és csoportos kiállítások:
Fotókiállítás sötétben – Boulevard és Brezsnyev Galéria, 2006. november 9 – december 31.
Dorottya Open Show – Ernst Múzeum Dorottya Galériája, 2006. május 30 – június 17.
Residence Izabella, 2004. június 10 – július 11.
EU-csatlakozás / Művészeti Fesztivál – Ráday u 31, 2004. április 29 – május 2.
FrAgIlE – Van Galéria, 2004. április 5 – május 2.
Parallel valóságok – Artpool P60, 2002. október – november
A függőség napja – Vajda Lajos Stúdió, Szentendre, 1997. november
‘zoetnoe – Mű-terem Kiállító, 1997. augusztus
Mecénás kerestetik – Budapesti Kongresszusi Központ, 1997. július
Ágnes Szikra was born in Budapest in 1975.
Selected solo and group exhibitions:
Fotoexhibition in darkness – Boulevard és Brezsnyev Gallery, November 9 – December 31, 2006
Dorottya Open Show – Dorottya Gallery of Ernst Museum, May 30 – June 17, 2006
Residence Izabella, June 10 – July 11, 2004
Connecting the EU / Art Festival – 31 Ráday street, April 29 – May 2, 2004
FrAgIlE – Van Gallery, April 5 – May 2, 2004
Parallel realities – Artpool P60, October – November 2002
The day of dependence – Vajda Lajos Studio, Szentendre, November 1997
‘zoetnoe – Mű-terem Gallery, August 1997
Looking for a patron – Budapest Congress Center, July 1997
Megnyitó
Sajtó
A „Fény” c. kiállítás a Műveleti Terület galériában
A pillanat, amikor minden megnyugszik
Szerző: Lysann Heller
Budapester Zeitung, 2007. december 17.
(eredeti olvasható itt>>)
Az, hogy a fény témáját körüljáró festmények egy pincehelyiségben kerülnek kiállításra, ellentmondásosan hangzik, pedig nem az. Szikra Ágnes festőművésznőt ugyanis nem annyira a déli verőfény foglalkoztatja, mint az alkonyat elúszó pillanatai, amikor „minden megnyugszik”.
„Már a főiskolán foglalkoztam a fénnyel, később más témák, mint a portrék fontosabbak lettek, aztán megint visszatértem a fényhez”, mondja Szikra Ágnes, aki a budapesti Novus művészeti főiskolán, majd Pécsett művelődésszervezést tanult, az Ernst múzeumban lektorként és PR tanácsadóként dolgozott, továbbá mint művészeti oktató, kritikus és kurátor tevékenykedett.
A fényben az egyszerűség és a tisztaság érdekli, azonban nem tulajdonít a fénynek érzelmi vagy akár filozófiai jelentőséget. „Ösztönösen festek, nem konceptuálisan. Ha a szemlélő a képeimben mélyebb jelentést lát, annál jobb. De én ezt nem tervezem el előre”, mondja a 32 éves budapesti festőművésznő. Különösen a világosság és sötétség közti átmenet izgatja, azok az atmoszférikus pillanatok, amikor a világ forgása lelassulni látszik és minden egy kissé elmosódik.
Különösen jól felismerhetők ezek a pillanatok azon a három, egyenesen komor festményen, amelyek Isztambulban készültek és hasonló címet viselnek. A város úgy mutatja magát, mintha valaki fáradt, kisírt vagy részeges szemmel tekintene le rá, a néző egy kis idő elteltével meg is szédül. A hitelességre Szikra Ágnes nem sokat adott: „Ezek nem mind létező helyszínek, előfordul, hogy különböző látványok ötvözetei“. A néző tehát, ha úgy akarja, Isztambulba Budapestet is beleláthatja.
Ezzel szemben egyértelműen Budapest – pontosabban a pesti part a Gellérthegyről nézve – látható a Nils Holgersson Budapest fölött című képen. A fények itt sem tiszták és egyértelműek, hanem elnyújtottak, mint ha valaki hosszú expozíciós idővel fényképezte volna le az éjszakai várost. Mint sok más képen, Szikra Ágnes itt is a fények tükröződésével, a reflexekkel játszik. Messziről nézve a festményt, képeslapnak látszik, közelebbről azonban izgalmas és izgató feszültségek tárulnak fel.
Svédországban keletkezett A tenger című festmény, amely eltér ugyan a kiállítás többi darabjától, mégis ez látható a meghívón. A négy részből álló képet egy szokatlanul hideg fényű, kissé a horizont fölött, kissé alatta, az égen és a tengeren felbukkanó nap uralja. A fő motívum hatását az előtérben megjelenő szappanbuborékok oldják fel, melyek valamiféle játékosságot mutatnak a nyers erővel és hideggel szemben.
Sokkal absztraktabbak ennél a legutóbb készült Alagút és Nagy buborékok c. festmények. Az első izgalmas részletek nélkül is, a második a felnagyított részleteket állítja a középpontba és így teret ad a képzeletnek: a „buborékok“ éppúgy színes fényszórók fényei is lehetnének egy falon. „Ezért is van, hogy nehezemre esik címet adni. Szívesebben fejezem ki magam képekkel, mint szavakkal“, mondja Szikra Ágnes.
Ausstellung “Licht” in der Galerie Műveleti Terület
Dass Gemälde, die sich rund um das Thema ,,Licht“ drehen, gerade in einem Kellergewölbe ausgestellt werden, klingt widersprüchlicher, als es ist. Der Malerin Ágnes Szikra geht es nämlich weniger um das blendende Licht der Tagesmitte, sondern eher um die verschwommenen Momente der Dämmerung, “wenn alles ruhig wird”.
Ich habe mich schon auf der Kunstakademie mit Licht auseinandergesetzt, später wurden andere Themen wie Personenportraits wichtiger, inzwischen bin ich wieder bei Licht gelandet“, erklärt Ágnes Szikra, die an der Budapester Kunstakademie Novus und in Pécs Kulturmanagement studiert hat, im Ernst-Museum als Lektorin und PR-Beraterin gearbeitet hat und außerdem bereits als Kunstlehrerin, Kritikerin und Kuratorin tätig war.
Was sie gerade an Lichtern fasziniert, sei das Pure und Reine. Eine emotionale oder gar philosophische Bedeutung habe Licht aber nicht für sie. ,,Ich male instinktiv, ohne nachzudenken. Wenn der Betrachter eine tiefere Bedeutung in meinen Gemälden sieht, umso besser. Aber ich plane das nicht“, sagt die 32-jährige Budapesterin. Besonders fasziniert sei sie von der Übergangsphase zwischen Helligkeit und Dunkelheit, von den atmosphärischen Momenten, wenn die Welt sich langsamer zu drehen scheint und alles ein wenig verschwommen wird.
Besonders gut zu erkennen sind diese Momente auf den drei geradezu düsteren Gemälden, die in Istanbul entstanden und entsprechend benannt sind. Die Stadt präsentiert sich, als ob man mit müden, verweinten oder betrunkenen Augen auf sie heruntersieht, wobei einem nach einer Weile ein bisschen schwindelig wird. Viel Wert auf Authentizität hat Ágnes Szikra dabei nicht gelegt: ,,Das sind nicht nur reale Standorte, sondern teilweise auch Mischungen verschiedener Ansichten.“ So kommt es, dass man in Istanbul durchaus auch Budapest sehen kann, wenn man will.
Ganz eindeutig Budapest, genauer der Blick vom Gellértberg auf das Pester Ufer ist dagegen auf dem Gemälde ,,Nils Holgersson över Budapest“ zu sehen. Auch hier sind die Lichter nicht klar und eindeutig, sondern lang gezogen, als ob jemand die nächtliche Stadt mit einer langen Belichtungszeit fotografiert hätte. Wie auf vielen anderen Bildern hat Ágnes Szikra auch hier mit Reflektionen gespielt. Aus der Ferne mag das Gemälde einer Ansichtskarte gleichen, in der Nähe aber tun sich an- und aufregende Spannungen auf.
In Schweden entstanden ist ein Gemälde, das zwar als Ausnahmewerk der Ausstellung gelten kann, aber trotzdem als Titelbild herhält: ,,Das Meer“. Zu sehen ist auf dem vierteiligen Bild eine ungewöhnlich kalte Sonne, die kurz über und unter dem Horizont, am Himmel und im Meer auftaucht und das gesamte Bild dominiert. Aufgelöst wird die Eindeutigkeit des Motivs durch Seifenblasen im Vordergrund, die der puren Kraft und Kälte etwas Verspieltes entgegenstellen.
Sehr viel abstrakter sind dagegen die aktuelleren Gemälde ,,Tunnel“ und ,,Große Blasen“. Das erste bleibt auch ohne Details spannend, das zweite stellt Details vergrößert in den Mittelpunkt und gibt sie so zur Interpretation frei: Die ,,Blasen“ können genauso gut als bunte Scheinwerferlichter auf einer Wand herhalten. ,,Das ist auch der Grund, warum ich mich mit Titeln schwer tue. Ich erkläre lieber mit meinen Bildern als mit Worten“, sagt Ágnes Szikra.