2008.10.10-2008.10.24
Szabó Eszter - Finomfőzelék

 

Ez nem plázarealizmus, ez pusztán realizmus. Amennyiben beszélhetünk realitásról, egy elvont, személyeinktől eltávolított bizonyosan létező közösről. A művész arra szorítkozik ábrázolásában, amiket látván általánosíthatott műalkotássá – a klasszikus, közlő-beszélő mű létrehozásának módszerével.
Kissé számomra billeg a szociális érzékenység, az etológia (és nem antropológia) és a gúny határain. Etológus, mert bekémkedik a plázába és kitartóan les. Akár egy cserkésző cica. A pláza-ténfergők magas nézőpontjából, ahonnan még akár egerekként is észlelhető csöppségekké zsugorodnak a polgárok a nagyszabású beltéri távlatoktól. Egyes, nagyobb alakos jeleneteken ez az átrium-tér üvegkalicka-lavórrá lesz, azaz határozottan állatkísérleti labirintushoz válik hasonlóvá. Ez már a gúny.
Ez a gúny az, ami tagadhatatlanul ott lóg még a kis, portrészerű képeken is. A fogyasztók tökéletlensége Szabó Eszter képein annyira kihegyezett, amennyire a reklámok képeiben a szereplők derűs vagy szekszi tökélye.
Már az is lehet ellenben szociális érzékenység, hogy a művész a fogyasztót úgy fogadja el, ahogyan van, nem idealizálja, de ez kissé túl jóindulatú megállapítás lenne. Ott értékelem inkább ezt a fajta érzékenységet, ahol Szabó Eszter kiválasztja a vásárlás aktusának fázisát. Nem az látszik ugyanis a képeken, ahogyan nézelődik, válogat, vagy éppen fizet vagy elrakja az árut a vevő, hanem miután már kielégült – szerintem kényszerített – vágya a fogyasztásra, és megy haza. Már birtokol, tehát boldognak kellene lennie, ha ez a rendszer igaz alapokon nyugodna, vagyis működne. Ehhez képest a bevásárlószatyrokkal lekötött kezek, görnyedő hátak és biggyedő ajkak inkább pótlékolt  posztkoitális depressziót tükröznek. Bűnökkel megrakott, azokat szatyrokba materializáltan cipelő embertársaimat látom Szabó Eszter képein. Ez egy olyan képi hagyomány leporolása és újrafényesítése számomra, amelynek példája a holland Krisztus-követők keresztet hordó szimbolikus embersora, vagy közelebbről a protestáns zarándok-allegória a Sion hegyét kereső, bűnei alatt roskadozó vándorral John Bunyannál.
Más kérdés, hogy az előbb leírt épületen belüli megfigyelési pontról valószínűleg csak ezt az állapotot lehet visszatérően megfigyelni, midőn a fogyasztó ismét saját jövőjébe tért vissza: a vásárlás szemrebbenésnyi fellélegzését követően eszébe jut, hol is kell lennie mindjárt. Ezért siet a mozgólépcsőkön magával mit kezdeni nem tudón, és lehorgasztott feje jövője felé vonja.
A képek vagy poliészter háló ruhabélés-anyagra, vagy orvosi latexkesztyű alapanyag darabkákra készültek akvarell technikával. A nagyobbak keretre feszíttettek, a kisebbek kétrét hajtott metil-metakrilát (a plexi is ez) lapok közé csíptettek.

Paksi Endre Lehel