Születésünk óta arcok vesznek bennünket körül. Barátságosak, mérgesek, szeretők, kíváncsiak, közömbösek. Körülvesznek, várnak tőlünk valamit, függünk tőlük, értjük és félreértjük őket. Arcunk, mimikánk segítségével irányunkba szeretnénk hangolni, vagy távol tartani némelyiket. A képekkel bevéssük, kiírjuk, áthangoljuk, értelmezzük, megőrizzük a külső – belső arcot. Így rakódik egymás mellé, majd egymásra és lesz egyre hasonlóbb saját magunkhoz a kép.

T. Horváth Éva